A CSELEKVÉS IDEÁJA - Gondolatok vasárnap délutánra

Nagyon sokan vágyunk arra az életben, hogy ne kelljen semmit sem tennünk, ennek ellenére mégis jóllétben éljünk. Ha azonban teljesül ez a vágyunk és megpróbálunk úgy élni, hogy nem teszünk semmit, akkor nagyon hamar megunjuk ezt a tétlenséget, és gyorsan keresünk valami elfoglaltságot, amivel elüzzük az unalmunkat.

Nagyon nehéz dolog tehát nem tenni semmit, mert hozzászoktunk ahhoz, mindig csináljunk valamit. Szüleink és nevelőink gyermekkorunktól kezdve úgy neveltek bennünket, hogy a cselekedeteink határozzák meg azt, hogy kik is vagyunk mi tulajdonképpen.

A személyes identitásunk tehát tetteinkben és a tetteink gyümölcseiben gyökerezik. Személyes történetünk könyve pedig cselekedeteink és eredményeink krónikája. Azok vagyunk, amit elértünk az életünk során.

Ha nem csinálunk semmit, vagy a cselekvésünk nem vezet megfelelő eredményhez, akkor - neveltetésünk eredményeként - úgy érezzük, hogy nem vagyunk hasznos tagja a társadalmunknak, szégyellini kell magunkat a többi ember elött. Ez előbb vagy utóbb önértékelési zavarhoz és negativ énkép kialakulásához vezethet nálunk.

Ha viszont állandóan tevékenyek vagyunk és a cselekvésünk eredményes, akkor elismert tagjai leszünk a társadalmunknak, a többiek megbecsülnek, elismernek bennünket, ami magas önértékelést és pozitív énképet hoz létre.

A cselekvés ideája tehát a társadalom által kondicionált elménkben, az egóban gyökerezik. A megszerzés, az elérés, az ambíció mind-mind cselekvésre ösztönző eröként van jelen az egós elmében.

A kontroll, az irányítás vágya szintén erős cselekvésre sarkalló eröként jelentkezik az életünkben.

Ha azonban túl tudunk lépni az elmén és annak cselekvésre kényszerítő erőin, akkor tárul fel előttünk a nagy titok, hogy létüink valódi állapota a nem- cselekvés.

Ez a nem-cselekvés azonban nem a formavilágban való tétlenséggel azonos. A nem-cselekvés állapotában is tevékenykedhetünk, elvégezhetjük a munkánkat, nevelhetjük a gyermekeinket, tarthatunk kapcsolatot a környezetünkkel.

A nem-cselekvés titka abban rejlik, hogy nem azonosulunk többé a cselekedeteinkkel, az azokat mozgató erőkkel, valamint cselekedeteink eredményeivel.

Így ha teszünk is valamit, nem válunk a cselekvés cselekvőjévé. Ez azonban csakis akkor lehetséges, ha feladjuk az irányítás iránti minden vágyunkat, ha megadjuk magunkat a jelen pillanatnak, elfogadjulk azt, és nem próbáljuk meg azt saját elképzeléseinkhez igazítani.

Ha feladjuk a cselekvés ideáját, akkor a dolgolk egyszerre elkezdenek maguktól történni. Ez egy legmélyebb szintű megadást jelent, a kontroll teljes elengedését. Így elcsendesülve a pillanat magával sodor bennünket, nem cselekszünk, hanem a cselekedett, a tett csak megtörténik.

Ha a jelen pillanattal szembeni ellenállás megszűnik bennünk, akkor az Élet szinte magával sodor bennünket és abba az irányba visz, amely visszavezet a Tudat eredeti állapotához.

Ez a Létezéssel való teljes harmónia állapota, amelyben nincs elkülönülés, amelyben megszűnik a rész, és csak a teljes Egész marad meg.

/Frank M. Wanderer: Csendes forradalom/